Hajózás a Balatonon - Balatoni Hajózási Zrt,BAHART Kártyák - Joker Kártya | Bahart

Főoldal / BAHART Kártyák - Joker Kártya

BAHART Kártyák - Joker Kártya

Utazzon akár 15% kedvezménnyel egész évben a BAHART kompjain és hajóin Joker Kártya keretét felhasználva!

Miért érdemes BAHART Joker kártyát vásárolni?

A BAHART a korábbiakban a saját kedvezmények vonatkozásában kizárólag a kompszolgáltatásra biztosított a törzsutasok számára kedvezményes utazási lehetőséget. A társaság vezetése, felismerve az integrált balatoni közlekedési rendszer kialakításában és fejlesztésében rejlő lehetőségeket, a kedvezményrendszert kiterjesztette a személyhajózás szolgáltatásaira is. Már eddig is számos olyan utast szállítottak a személyhajók, akik a szolgáltatást rendszeresen, vagy évente több alkalommal vették igénybe. Mindeddig ezt a hűséget a társaság nem tudta megfelelő módon honorálni, és a rendszeresen utazók a normál személyhajó díjakat fizették meg utazásaik során. A BAHART kártyák bevezetésével jelentősen bővült a kedvezményesen igénybe vehető szolgáltatások köre, hiszen a kártyaegyenleg bármely menetrendi, séta-, illetve főidényi tematikus programhajóra felhasználható!

Az új, BAHART kártyás kedvezményrendszerrel megszüntetett korábbi komp bérleteket csak a vásárlás évében lehetett felhasználni, így számos bérletes került abba kellemetlen helyzetbe az év végén, hogy az előre megváltott kompátkeléseket végül mégsem tudta leutazni. A BAHART Kártyák bevezetése erre a helyzetre is megoldást kínál, hiszen a megváltott kártyaegyenleg a vásárlástól számított következő év december 31-ig használható fel. Ezzel jelentősen növekedett a kedvezmény felhasználhatóságának időszaka.

A BAHART célja, hogy a kedvezmények kiterjesztésével tovább bővítse, sőt jelentősen növelje a személyhajókat rendszeresen használók táborát, akik a személyhajókra, mint rendszeres közlekedési alternatívára gondolnak. A megváltott kártyaegyenlegtől  függően akár 15% kedvezményt is kaphatnak a BAHART kártyával rendelkező utasok minden egyes komp vagy személyhajó igénybevételnél!

Az igénybe vevők körét tekintve lényeges szempont, hogy a BAHART kártyák használata nem kötődik a kártyabirtokos személyéhez, a kártya tulajdonosa ugyanis átadhatja kártyáját felhasználásra másnak is. Ezáltal a kártyaegyenleget – a minden egyes utazásnál érvényesített kedvezménnyel – akár a családtagok, akár egy-egy cég alkalmazottai, akár a munkatársak, akár a baráti kör tagjai is leutazhatják.

Milyen kedvezményeket kaphat az utas, ha BAHART kártyával váltja ki menetjegyét?

A menetjegyek kiváltásakor érvényesíthető kedvezmény mértéke a megváltott kártyaegyenleg összegétől függ.

A fenti tényező egyúttal a kártyatípust is meghatározza. 3 különböző egyenleggel rendelkező kártyatípus került bevezetésre, gondolva a kevesebbet, illetve lényegesen többet utazókra egyaránt. Ennek megfelelően 50.000,- Ft; 100.000,- Ft; és 250.000,- Ft egyenleggel árusít a BAHART kedvezménykártyákat.

Az egyenleghez társulnak az egyes utazások során érvényesíthető százalékos kedvezmények (10%; 12%; 15%), melyeket a kártyaegyenleg csökkentése előtt von le a BAHART a kiegyenlítendő összegből a menetjegyek kiváltásakor.

A kedvezmények tekintetében az is kiemelendő szempont, hogy a kártyán feltüntetett százalékos kedvezményt a menetjegyek kiváltásakor mindig a teljes kiegyenlítendő összegre érvényesítjük, függetlenül a rendelkezésre álló keretösszegtől. Így a kártyaegyenleg legutolsó forintja is felhasználható, ráadásul a kártyaegyenleget meghaladó és készpénzzel, bankkártyával kifizetendő összegre ugyanúgy érvényesíthető a százalékos kedvezmény, mint a kártyaegyenlegre.

Általános vásárlási feltételek

A BAHART Joker Kártyákat bármely BAHART jegypénztárban meg lehet vásárolni a Balatoni Hajózási Zrt. személyhajó kikötőiben (hajóállomások), illetve a RÉV kikötőiben (Szántód, illetve Tihany) nyitvatartási/üzemeltetési időben. 

A kártya megvásárlásakor a kártyán szereplő összeget (50.000 Ft / 100.000 Ft / 250.000 Ft) kell kifizetni.

Fizetési módként a vásárló az alábbiak közül választhat:

  • készpénz forintban

  • készpénz euroban (a teljes összeget papírpénzzel, adott napi árfolyamon számítva)

  • bankkártya 

 

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) lehetőséget biztosít a kártya elektronikus megrendelésére is a ertekesites@bahart.hu e-mail címen. 

 

A BAHART kártyák vásárlásakor számviteli bizonylatot  állít ki a Balatoni Hajózási Zrt. a vásárló által megadott adatok alapján a helyszínen. Elektronikus megrendelés esetén a számviteli bizonylatot  a kártyával együtt adja át Társaságunk. A kártyakeret felhasználásakor minden esetben az igénybe vett szolgáltatásokról külön számlát állít ki Társaságunk.

 

Általános felhasználási feltételek utasaink számára

A BAHART Joker kártya megvásárlásakor a Balatoni Hajózási Zrt. a kártyán szereplő összeget feltölti az adott vásárló (azonosító adatok: számlázási adatok, kártyasorszám) jegykiadó programban szereplő egyéni folyószámla számára. Ezt követően minden tényleges komp és személyhajó igénybevételnél ez a keretösszeg csökken az adott utazásnál kiegyenlítendő – Joker kártyánál kedvezményes – összeggel. Tényleges fizetés ekkor már csak abban az esetben történik, ha a fizetendő összeg meghaladja a kártyán még aktuálisan rendelkezésre álló egyenleget. Ebben az esetben vegyes fizetési móddal egyenlíthető ki a számla.

A még felhasználható kártyaegyenleget minden igénybevétel során a kiállított menetjegyen szerepeltetjük. A kártyán szereplő keretösszeg a kártya megvásárlásának időpontjától számított következő év december 31-ig használható fel. A fentiekben jelzett időpontig fel nem használt keretösszeg elveszik, a kártyát a Balatoni Hajózási Zrt. deaktiválja.

A BAHART Joker kártya bármely BAHART által szervezett és indított komp és személyhajó járatra (menetrendi, séta-, programhajó) felhasználható pénztárban történő menetjegy kiváltás során az alábbiakban meghatározott feltételek szerint.

A BAHART Joker kártyán szereplő összeg (kártyaegyenleg) nem váltható át készpénzre, kizárólag a Balatoni Hajózási Zrt. által biztosított utazásra, hajózási szolgáltatásra vehető igénybe.

A BAHART Joker kártya önmagában nem jogosítja fel a tulajdonosát / használóját a kompra, vagy személyhajóra történő felszállásra. Ehhez a BAHART jegypénztárban menetjegyet kell kiváltania az utasnak, mellyel elfogadja a Balatoni Hajózási Zrt. Üzletszabályzatában rögzített utazási feltételeket. Az így kiváltott menetjegy egyúttal az Üzletszabályzatban rögzített biztosítást is tartalmazza az utazó számára. A BAHART Joker kártya nem jogosítja fel a használóját soron kívüli kiszolgálásra.

A nem a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében megvalósuló komp és személyhajó utazásokra, eseményekre, rendezvényekre a BAHART Joker kártya nem használható fel fizetési eszközként. (Pl. rendezvényszervező által szervezett kompkoncertek, céges hajóbérlések, stb.)

BAHART JOKER KÁRTYA:

  • A kártyán szereplő összeg erejéig jelentős kedvezménnyel váltható ki a menetjegy a Balatoni Hajózási Zrt. komp és személyhajó járataira, bármely jegypénztárban nyitvatartási / üzemelési időben az alábbiak szerint:

    • 50.000 Ft-os Joker kártya esetén minden érintett szolgáltatás 10%

    • 100.000 Ft-os Joker kártya esetén minden érintett szolgáltatás 12%

    • 250.000 Ft-os Joker kártya esetén minden érintett szolgáltatás 15% kedvezménnyel vehető igénybe.

  • A BAHART Joker kártya más kártya- és kuponkedvezménnyel nem összevonható fizetési mód.

  • Csoportos utazásnál a BAHART Joker Kártya max. 9 főig (csak a személyjegyekre vonatkozóan) használható, illetve kompközlekedésben autóbusszal utazó utasokra és az autóbuszra (gépjármű) nem vehető igénybe.

  • A menetjegy kiváltásakor a végösszegből levonásra kerül a kártyán feltüntetett százalékos kedvezménynek megfelelő összeg, és a kártya egyenlegből ennek megfelelően kerül levonásra az aktuálisan kiegyenlítendő összeg.

  • A BAHART Joker kártya használata nem kötődik konkrét személyhez, a kártya használatát annak vásárlója átruházhatja más személyre, de a kártyahasználónak a kártyabirtokost a jegypénztárban meg kell neveznie, illetve a kártyát be kell mutatnia a pénztárosnak.

  • A jegypénztárban kiadott menetjegyen feltüntetésre kerül a BAHART Joker kártyán még rendelkezésre álló, további kedvezményes komp és hajózási szolgáltatásra igénybe vehető keretösszeg.

  • Amennyiben a menetjegyvásárlásnál kiegyenlítendő összeg meghaladja a Joker kártyán még rendelkezésre álló egyenleget, akkor a különbözetet a vásárló készpénzzel / bankkártyával egyenlítheti ki. A kártyán feltüntetett százalékos kedvezményt ebben az esetben a teljes kiegyenlítendő összegre érvényesítjük, függetlenül a rendelkezésre álló keretösszegtől. A Joker kártya mellett a maradék összeg kifizetésére viszont csak egy másik kiválasztott fizetési mód vehető igénybe a felsoroltak közül!

  • Amennyiben a teljes keretösszeg felhasználásra kerül menetjegy kiváltására, a Balatoni Hajózási Zrt. a Joker kártyát bevonja, A kártyabirtokos kérésére és az összeg kiegyenlítése esetén a Balatoni Hajózási Zrt. az eredeti keretösszeggel újra feltölti a Joker kártyát. Kizárólag a kártyán feltüntetett összeggel vásárolható meg újra a Joker kártya.

Elveszett, ellopott kártyát a Balatoni Hajózási Zrt. nem pótol!