Családbarát Munkahely és Felelős foglalkoztató díjat kapott a BAHART!

Az elmúlt hetekben két kitüntetésben is részesült a Balatoni Hajózási Zrt.

 

Családbarát Munkahely lettünk!

A BAHART-nál fontosnak tartjuk, hogy munkatársaink családjainak szempontjait működésünk során érvényesíteni tudjuk. Tényleges intézkedésekkel szolgáljuk a munkavállalóink, mint családban élő személyek érdekeit, elősegítve ezzel a munka és a magánélet közötti harmónia megteremtését. A Családbarát Munkahely esetében a munkavállaló támogatása megnyilvánulhat többek között az atipikus foglalkoztatás és a munkavállalóknak biztosított szolgáltatások (rekreáció, közösségépítés, egészségvédelem, érdekegyeztetés, képzések) területén.

 

Felelős foglalkoztatók lettünk!

Elkötelezettek vagyunk a felelős foglalkoztatás iránt. Szervezetünk életében az egyik legfontosabb érték az ember, akinek a jólétéért mindent megteszünk, és odafigyelünk a dolgozóink folyamatos fejlődésére. Rendszeres tréningek, illetve képzések kerülnek megszervezésre a munkatársak továbbképzése érdekében. Figyelmet fordítunk az utánpótlás nevelésre is, együttműködünk a Szakképzési Centrummal és különböző oktatási intézményekkel, élmény alapon igyekszünk ismeretet adni, motiválni a fiatalokat (hajós technikus képzés, szakmai gyakorlat, Balatoni Szakmakikötő program). A felelős magatartást partnereink felé is alkalmazzuk a széleskörű, eredményes társadalmi együttműködések kialakítása kapcsán, a térség különféle szereplőivel.

 

Büszkék vagyunk rá, hogy újabb elismerésekkel gazdagodott vállalatunk!

Aktuális hírek

  • Utazz díjmentesen Kajlával az őszi szünetben!

    Bővebben
  • Változnak az indulási idők a kompmenetrendben!

    Bővebben
  • Menetrendi és sétahajó járatok az őszi szünetben!

    Bővebben
  • Szeptember 30-tól változik a kompmenetrend!

    Bővebben
  • Szeptember 9-től változik a kompmenetrend!

    Bővebben
  • Minden eddiginél sikeresebb főszezont zárt a BAHART – a hajók már a nyár végére elérték a 2 milliós utasszámot

    Bővebben