A tavalyinál is több utassal zárta a BAHART a 177. személyhajózási szezont

Kiemelkedő nyári forgalmat követően 2 millió 74 ezer utasszámmal zárult október 23-án a 177. személyhajózási szezon. A személyhajók 721 ezer utast szállítottak, amely az előző évit 4%-kal, a 2019-es évi forgalmat 2,5%-kal haladja meg. A kompok fedélzetén 1 millió 353 ezer utast köszönthettek eddig, ami 18 ezerrel több a 2022-es évi azonos időszakhoz képest és 49 ezer fővel a 2019-es adatot is meghaladja. Év végéig a kompokon szállított utasok száma elérheti az 1,4 millió főt, amivel harminc éves rekord is megdőlhet.

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kiemelkedő eredményeit részben települések között közlekedő menetrendi hajóknak köszönheti, amelyek 530 ezer utast szállítottak az idei szezonban. A legkedveltebb járatok 2023-ban is a Siófok-Balatonfüred-Tihany-Balatonföldvár útvonalakon voltak, amin 227 ezren, míg a Fonyód-Badacsony útvonalon 191 ezren utaztak. A séta és nosztalgiahajókat 145 ezer utas vette igénybe, ez 8 ezerrel több, mint a tavalyi évben és 10 ezerrel a 2019-es adatot is felülmúlja. A legnépszerűbb sétahajós kikötők Siófok, Balatonfüred és Keszthely voltak, a bulihajókra Balatonlellén, Siófokon és Balatonfüreden szálltak fel a legtöbben, míg a varázshajók Keszthelyen, Balatonmáriafürdőn és Balatonlellén vonzották a legtöbb utast. A programhajókra 30 ezren váltottak jegyet, a rendezvényhajókon pedig 15 ezer fő utazott idén. A legtöbb, 118 ezer utast a Fonyód és Badacsony között közlekedő Füred katamarán szállította, a további hajók sorrendje: Siófok katamarán, Badacsony katamarán, Szent Miklós motoros és Szigliget motoros. Az év legforgalmasabb hónapja az augusztus volt, de az őszi hónapok is átlag feletti forgalmat generáltak.

A személyhajókon szállított kerékpárok száma az idei szezonban 27%-kal volt magasabb a tavalyinál és elérte a 39 ezret, míg a kompokon a 126 ezret is meghaladta, ami 16%-os növekedést jelent. A kompon szállított gépjárművek száma eddig 423 ezer volt.

Az utasszámmal együtt növekedett a jegy.bahart.hu-nak, a BAHART online jegyértékesítő felületének népszerűsége. A 2022-es 51 ezer online vásárlóhoz képest idén 69 ezren váltottak digitális jegyet.

Ugyan október 23-án kifutottak az idei utolsó menetrend szerinti személyhajók, a BAHART egyedi programhajói és az őszi szünetben induló sétahajók továbbra is várják az utazókat. A kompok pedig az év minden napján közlekednek. November 5-ig Szántódrévből 6.40 és 18.40 között, Tihanyból 07.00 és 19.00 között indulnak, 40 perces időközönként, ezt követően pedig 60 percenként indulnak útnak a két rév között.

Őszi és téli programhajók: a korábbi évekhez képest újdonság, hogy az őszi szünetben extra sétahajó járatok indulnak Balatonfüredről és Siófokról. A tihanyi XXI. Gardália Napokon nézőhajó is közlekedik, míg december 2-án Mikulás hajókkal utazhatnak az érdeklődők Balatonfüreden és Siófokon.

Aktuális hírek

  • Halloween Gyerekhajó indul Siófok és Balatonfüred Hajóállomásokról!

    Bővebben
  • Szeptember 30-tól változik a kompmenetrend!

    Bővebben
  • Szeptember 9-től változik a kompmenetrend!

    Bővebben
  • Minden eddiginél sikeresebb főszezont zárt a BAHART – a hajók már a nyár végére elérték a 2 milliós utasszámot

    Bővebben
  • Tűzijátéknéző hajók a Balaton körül!

    Bővebben
  • Rangos nemzetközi design díjakat nyertek a BAHART új hajói

    Bővebben
  • 42. Balaton-átúszás miatti forgalmi változások (2024. július 21.)

    Bővebben
  • Kékszalag néző sétahajó indul Balatonfüredről!

    Bővebben
  • Elkezdődött a főszezon a balatoni hajózásban

    Bővebben