Csobánc nosztalgiahajó
1927-ben építették és egyből a Balatonra került a vastesttel, tikfa borítással, elektromos világítással készült hajó, mely a Balaton első diesel motoros hajója volt. A Badacsony környéki úri közönség kedvelt hajójaként szelte a tó vizét a század közepén, és a mai napig kedvelt tagja a BAHART flottának.
A II. világháborúban a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A hajót még abban az évben kiemelték a vízből, és helyreállították. A múltat idézi a 60 fős motoroson a kormányállásban díszelgő eredeti rézborítású iránytű, valamint a hajó orrészében álló harang. 2022-ben új járófelületet, végül 2023-ban új padokkal tettük még korszerűbbé és ősszel segédmotor csere is történt. A BAHART nosztalgiaflotta tagjaként a mai napig közlekedik, valamint számos maradandó emléket és élményt szerez a Balatonra látogatóknak. 2022-ben ünnepelte 95. születésnapját.
A kényelmes nosztalgiahajó főfedélzete nyitott, a hajótestben pedig egy zárt utasterem került berendezésre. Nyitott fedélzetének köszönhetően kiválóan alkalmas sétahajózásra. Színvonalas utaskiszolgálással, drinkbárral várja utasait.
A hajón wifi szolgáltatás is rendelkezésre áll.
Az igényesen kialakított nosztalgiahajó kiváló helyszínt biztosít kisebb vállalati vagy családi összejövetelekhez, legyen az születésnap, névnap, legény- vagy lánybúcsú, romantikus lánykérés, meglepetés party, céges megbeszélés, kis létszámú csapatépítő rendezvény, meeting.
A hajó legfontosabb adatai:
-
Utas befogadóképesség: 60 fő
-
Büfé: van
-
Belső utastér a fő fedélzeten: 7,5 m2
-
Belső utastér az alsó fedélzeten: 36 m2
-
Legnagyobb hossz: 25,54 m
-
Legnagyobb szélesség: 5,64 m
Igénybe vehető szolgáltatások a hajón:
-
Édes – sós aprósütemény
-
Teljes körű italválaszték