Boglár

Boglár motoros

A 180 férőhelyes Boglár hajó a BAHART legmodernebb orosz-típusú hajója, mely 2017-ben lett teljesen átépítve, felújítva. A hajó a Nemzeti Regatta elnevezésű vitorlásverseny mindenkori győztes településének nevét viselte 2022-ig, 2023-ban kapta jelenlegi nevét. A modern bútorzatú hajó az egyik legjobban kihasználható rendezvényhajónk.

Az átépítés és felújítás során a BAHART, szem előtt tartva az utazóközönség igényeit és az utazási szokásokat, több újdonságot is alkalmazott. A Balatonon szolgáló testvérhajóitól (Lelle, Földvár, Fonyód motorosok) eltérő térkialakításának köszönhetően mozgáskorlátozott vizesblokkal, ugyanezen célnak megfelelően szélesebb be/ki szállító ajtókkal rendelkezik, valamint a hátsó nyitott fedélzet megújított tetőkialakítással szolgálja a kényelmesebb utazást. A Boglár motoros a második akadálymentes fedélzettel rendelkező hajó a Balatonon a Siófok katamarán mellett.

A hajó felső fedélzetén nyitott, kisebb utastér került kialakításra. A felső nyitott fedélzet felejthetetlen élménnyé teszi a hajózást a Balaton csodálatos panorámájában. A fő fedélzeten egy kényelmes, panorámaablakos, 70 m2 nagyságú klimatizált és fűthető zárt utastér található. A hajó belső terének színvilágát a sötétkék és a világosszürke színek határozzák meg. Ez a színvilág a hagyományos balatoni hajózást idézi fel, mégis korszerű, mai formában. Az alsó fedélzeten található a széles italkínálatot biztosító büfé.

A hajón mozgáskorlátozottak részére speciális mosdó lett kialakítva. A felújítás alkalmával modern hangtechnikát építettek a hajóba, wifi szolgáltatás is rendelkezésre áll. A hajó zárt termében beépített TV is található.

Az igényesen kialakított belső tér kiváló helyszínt biztosít kisebb vállalati vagy családi összejövetelekhez, legyen az esküvő, születésnap, névnap, eljegyzés, házassági évforduló, legény- és lánybúcsú, romantikus lánykérés, meglepetés party, céges megbeszélés, csapatépítő rendezvény, termékbemutató, workshop, meeting.

A hajó legfontosabb adatai:

  • Utas befogadóképesség: 180 fő

  • Állófogadás: 80 fő

  • Ültetett fogadás: 40 fő

  • Büfé: a belső utastérben

  • Hátsó (felülről fedett) fedélzet: 50 m2

  • Belső utastér a fő fedélzeten: 70 m2

  • Belső utastér az alsó fedélzeten: 16 m2

Igénybe vehető szolgáltatások a hajón:

  • Svédasztalos fogadás

  • Hideg - meleg ételek, saláták, sütemények

  • Teljes körű italválaszték

  • Zenés, táncos műsorok szervezése