Már több, mint 1 millió utast szállítottak idén a BAHART hajói!

A kompszolgáltatás július közepén érte el a félmilliós utasszámot, július végére pedig már a 700 ezer főt is meghaladta. A személyhajók is népszerűek, az utasok száma július végére elérte a 300 ezer főt, ami 50 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Az idei év eddigi legforgalmasabb napján több mint 17 ezer utast szállított a 4 komp a Balaton északi és déli partja között, a szállított kerékpárok száma pedig közel 10%-os emelkedést mutat az előző évhez képest. Júliusban a kompokon szállított utasok száma a korábbi évek csúcsait is meghaladta. A személyhajózás idei legforgalmasabb napján 11 ezren hajóztak. A legkedveltebb járatok továbbra is a Fonyód-Badacsony (85 ezer utas utas) és a Siófok-Balatonfüred-Tihany (75 ezer utas) útvonalak.

A BAHART séta- és esti programhajóit eddig összesen 70 ezren választották, a siófoki, keszthelyi és balatonfüredi séta-és nosztalgiahajók mellett a bulihajók voltak a legnépszerűbbek. Az idei augusztus még számos hajós programot kínál a Balatonra érkezőknek. A BAHART idén is meghosszabbította a hajózási főidényt, így egészen augusztus 29-ig elérhetőek a sűrűbb menetrenddel közlekedő járatok.  

Augusztus 29-ig az első komp Szántódrévből 6:40-kor, az utolsó 23.20-kor indul. A Tihanyrévből reggel 7.00 órakor indul az első és 23.40-kor az utolsó kompjárat. Napközben folyamatosan járnak a kompok a két part között, a forgalom függvényében. 

Augusztus 19-én és 20-án – igazodva a Balaton-parti települések rendezvényeihez – várhatóan 2021-ben is elindulnak a tűzijátéknéző hajók szerte a Balatonon.

A jubileum jegyében augusztus 12-én a Balatonboglári kikötőben várja a BAHART Road Show az érdeklődőket, emellett augusztus közepéig küldhetőek a társaság országos művészeti pályázatára az alkotások. 2021. szeptember 18-án a jubileumi év nagyszabású eseményén a BAHART és más személyhajózási társaságok hajóinak együttállása, felvonulása látható majd a Balatonon.

Aktuális hírek

  • 4 új hajó

    Történelmi léptékű fejlesztés a BAHART-nál – négy új hajó felavatásával indult el a balatoni hajózási szezon!

    Bővebben
  • Tomaj

    Sétahajózás a tavaszi szünetben az új hajók fedélzetén

    Bővebben
  • Avatás

    Első hajó fogadása, új hajók bemutatása

    Bővebben
  • Komp

    Március 15-től változik a kompmenetrend!

    Bővebben
  • Komp

    Február 16-tól változik a kompmenetrend!

    Bővebben
  • sztmiki

    Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma

    Bővebben