A Balatoni Hajózás Napján grandiózus hajós díszszemlével ünnepelte a BAHART a 175 éves jubileumot

Idén ünnepli a BAHART a Balatoni Hajózás 175. évfordulóját. Az egész évet átölelő jubileumi ünnepségsorozat mottója: “Tradíció és Modernizáció”. Az egyik hagyományos tradíció a hajók közös felvonulása is, amelyre szeptember 18-án került sor.

Szombaton, a „kirajzás” keretében már kora reggel elindultak a Siófoki Kikötőből a hajók, köztük a katamaránok, a nosztalgiaflotta tagjai, a hatóságok és magánvállalkozások hajói, valamint a közönséget szállító Szigliget motoros. Konvojban haladtak az északi part felé Balatonfüredre, ahol 175 évvel ezelőtt az első személyszállító gőzhajót vízre bocsátották. A Tagore sétányról és a kikötőből több ezer érdeklődő kísérte figyelemmel a nem mindennapi látványt.

Az ünnepi eseményen a házigazda település képviseletében dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere fogadta a hajókat és a meghívott vendégeket. Köszöntőjében kiemelte a Balatoni Hajózás eddigi fejlődését és méltatta gróf Széchenyi István céltudatosságát és állhatatosságát.

A BAHART többségi tulajdonosának képviseletében Mód Miklós János, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese üdvözölte az eseményre kilátogatókat, és a Balaton térség kiemelt szerepét méltatta hazánk turisztikai kínálatában.

A térség országgyűlési képviselői, dr. Kontrát Károly és Witzmann Mihály köszöntötték a megjelenteket és a balatoni hajósokat, illetve bemutatták a BAHART-nál közeljövőben tervezett konkrét fejlesztéseket.

Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója elmondta: a mai nap tisztelgés az ősök, az alapítók és valamennyi egykori és mai balatoni hajós és munkatárs előtt. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik aktívan tettek és tesznek a Balatonért és a balatoni turizmus zászlóshajójáért, a BAHART-ért. A társaságnál megkezdett kiemelt fejlesztések egy olyan évtizedet vetítenek előre, amelyben a megvalósulhat a BAHART hosszú ideje várt megújulása.

A rendezvény keretében a hagyományos Széchényi Emlékünnepségre és koszorúzásra is sor került. A hajók díszszemléjének kezdetét füstjáték jelezte. Páratlan látványt nyújtott a több mint 30 hajó mintegy 750 méter hosszúságú sora a balatonfüredi partok előtt.

A Kossuth komp fedélzetéről a BAHART vezetői és meghívott vendégei tisztelegtek a díszszemle résztvevői és a felsorakozó hajók előtt. A Balatoni Hajózás történelmének mérföldköveiről, érdekességeiről szakértő kommentátor mesélt a helyszínen, az eseményt óriáskivetítőn is követhették az érdeklődők. Siófokon koszorúzással, emléktábla avatással és a BAHART jubileumi művészeti pályázatának eredményhirdetésével, valamint ünnepélyes tortavágással zárult a Balatoni Hajózás Napja.

Szeptember 26-ig a kompok és a személyhajózás a megszokott rendben üzemelnek, ezt követően október 24-ig az őszi menetrend lesz érvényben.

A 2021-es év rekordokat is tartogat, hiszen a rendkívül forgalmas augusztus és a szeptember eleji kellemes időjárás eredményeként már most meghaladta a forgalom a teljes 2020. évit. 600 ezer fölé emelkedett az utasok száma a személyhajókon, és már eddig több mint 1,2 millióan választották a kompokat is. Év végére akár a 2 milliót is meghaladhatja az utasszám a kompokon és személyhajókon.

 

175 logó

Aktuális hírek